Martin Chuzzlewit élete és kalandjai

Charles Dickens regénye 7 pontos.
Nagyon meglepett az elején az ironikus hangvétel, amit nem szoktam meg az írótól, de hamar belejöttem és szórakoztatott. Viszont nagyon egyenetlen a könyv, valahol irtó unalmas, alig tudtam végigvergődni magam rajta, valahol pedig kifejezetten izgalmas.
Olyat is ritkán tapasztaltam, hogy a címszereplő a legérdektelenebb, legszíntelenebb figura az egész könyvben és egyáltalán nem volt szimpatikus. Főbb eseményekben nem is szerepelt. Viszont a Pinch testvérek minden megmozdulása egy élmény volt. Csak azt sajnáltam, hogy Tom végül nem nyerte el Mary kezét. (ez a nő is színtelen, miért pont Martint választotta??? Persze mondhatnánk, hogy a szerelem vak, no de ennyire!???)
A végével ezért nem vagyok megelégedve.
Az amerikai részek minek kellettek bele? Azok voltak a legnehezebben olvashatók számomra, ráadásul a fő cselekményirányba sem kapcsolódtak bele.
Egyszóval nem ez Dickens csúcsműve.

Kazár szótár

Milorad Pavic művének pontozásával bajban vagyok. A regény olvasása közben 4-7-ig változtak a pontok. Végül 7 pontot adok rá, elsősorban az ötlet miatt.
A kazár hitvita áll a könyv középpontjában, ha lehet egyáltalán ilyet mondani, mert elég sok rétege van. Ezt a vitát három szempontból vizsgáljuk: Vörös könyvön (keresztyén), Zöld könyvön (iszlám) és Sárga könyvön (zsidó) keresztül. Mindegyik a maga javára dönti el a hitvitát és ugyanazon a címszón belül is más és mást tárgyal. Ez természetesen automatikusan felveti a történelmi dokumentumoknak a hitelességét úgy általában. Természetesen egy történész tisztában van azzal, hogy a győztesek írják a történelmet, hogy egy közhellyel éljek, és szükség van ennek a szem előtt tartására és óvatosságra, de mégis megdöbbentő az, amikor ugyanarról a dologról mindenki homlokegyenest más véleményt ír le.
Itt az emberek élete is összefonódik a múltban és a jövőben is. A három író ugyanakkor és ugyanott, az első találkozásnál hal meg, és a három kutató a jelenben is megöli egymást vagy a Sátán, aki mindig jelen van, avatkozik bele a dolgokba.
Olvasás közben nagy káosznak tűnik az egész, és nem is mindegyik ugyanolyan színvonalú (például a Vörös könyv szó szerint szenvedés volt számomra, a Zöld viszont határozottan tetszett), de a végére mintha tisztulna a kép. Az olvasóra van bízva, hogy hogyan olvassa a művet: lineárisan, mint egy normális könyvet, vagy összevissza. Én éltem ezzel a szabadsággal: a Vöröset úgy olvastam, hogy elkezdtem az első szócikket, és amilyen utalást találtam benne, azzal folytattam stb. A Zöldnél majdnem folyamatosan olvastam, a Sárgánál pedig először a rövid szócikkekkel végeztem, majd utána jöttek a hosszabbak.
Az egyik fő vonulat az álom, az álomvadászok része. Érdekes fantazmagóriák keltek itt lábra.
Összességében elmondható, hogy nagyon összetett könyv, sok ötlet van benne, és az ember a végén nem tudja eldönteni, hogy a földhöz vágja, vagy azonnal kezdje el elölről olvasni a már tudott információk birtokában. Az azonban kétségtelen, hogy helye van az 1001-es listán.

Három élet

Gertrude Stein kötete 3 kisregényből áll. A derék Anna és a szelíd Léna tetszett, azok 7 pontosak lennének, de a középsővel, a Melancthal nagyon szenvedtem, az csak 6 pontos, így összességében a könyv 6,5 pontos.
A 3 nő sorsában csak az a közös, hogy mindegyikük boldogtalan és magányos, pedig mind a három nagyon segítőkész, de a környezetük ezt nem értékeli és nem érti meg őket.
A mulatt Melancth nekem nagyon vontatott volt sok ismétléssel és körkörös szerkezettel. Én értem, hogy az írónőnek mi lehetett a szándéka a sok igével, ismétléssel: a négerek beszédét, gondolkodásmódját akarta minél hitelesebben ábrázolni, de nekem ez túl sok volt. Amit a párkapcsolataiban összeszenvedett...!

Alapítvány

Isaac Asimov könyvét A SCI-FI-nek tartom, ezért 9 pontos.
Gazdasági- politikai törvényszerűségek a történelemben. Nagyon jó a stílusa, a logikája elbűvölő, a csavarok meglepőek.
Előre látható a jövő? A tudománnyal jobbá tehető az emberiség, a történelem? Vallások ki-és felhasználása, ennek szerepe, lejáratása azáltal, hogy azt valaki a hatalma megerősítésére használja.
Kedvenc szállóigénké vált mondat a családban a műből:

Az erőszak a gyengék végső menedéke.

80. oldal

Hasonlóság kétségkívül van a Római Birodalommal, de minden nagyhatalomra jellemzőek ezek a megállapítások. Még egy idézet a végére:

Azt tartjuk, hogy a tudomány netovábbja, a múlt eredményeinek a rendszerezése. Persze, hogy ez is fontos, de ezen túl talán nincs semmi tennivaló? Nem veszik észre, hogy visszafejlődünk és felejtünk? ... Hová tették a szemüket! Az egész Galaxisban ez van. A múlt előtti hasra vágódás. Hanyatlás. Pangás!

84. old.