2018. április 1., vasárnap

Thérése Raquin

 Émile Zola első regénye nálam 7 pontot ér. 
Számomra megszerezhetetlen volt ez a könyv, hiszen 1923-ban adták ki magyarul először és utoljára. Könyvtárakban nem található. Barátnőm, akivel a listát olvassuk születésnapomra meglepett az elektronikus változattal. 

Lelki tényezők

Miről is szól ez a rövid könyvecske? Egy gyilkos párról és az utána következő lelki folyamatok leírásáról. Az előszóban olvastam, hogy Zolát erkölcstelen íróként bélyegezték meg e könyvének a megjelenése után. Pedig szerintem egyértelműen kiolvasható a szövegből, hogy ő teljesen elhatárolódik e szörnyű pártól. Nem helyesli a tettüket, sőt könyörtelenül elítéli őket. Továbbmenve egyetlen pozitív szereplő sincs a könyvben. De még pozitív jellemvonást is csak nagyítóval találnánk. Mindenkit az önzés vezet.
A tetteseknek sincs lelkiismeret-furdalásuk. Nem azért szenvednek. Nem találják meg lelki békéjüket, félelem és gyávaság uralkodik el rajtuk. Végül elérik vágyálmaikat, de ez már nem tudja boldoggá tenni őket. Itt felmerülhet a kérdés: Mik az álmaink? Tényleg boldogok lennénk, ha azokat elérnénk? Mindent képesek vagyunk feláldozni a céljaink elérése érdekében? Thérése és Laurent együtt akartak lenni állandóan, férjként és feleségként. Aztán Laurent vágya, hogy ne kelljen dolgoznia, semmi gondja ne legyen egy vagyon birtokában, szintén teljesül. Tényleg ezek a dolgok tesznek minket elégedetté?
Mivel nincs igazi lelkiismeret-furdalásuk, a bűnbánatuk sem őszinte, ezért nem tudnak szabadulni tettüktől, vádolják, bántják egymást a legvégsőkig elmenve.
Zola nagyon szemléletesen írja le a lelki folyamatokat. Elgondolkodtató történet.

2018. március 18., vasárnap

A sündisznó eleganciája

 Muriel Barbery könyve tiszta 8 pontos. Már a címe is nagyon figyelemfelkeltő, de a tartalma az igazán lenyűgöző.
Mi is a regény alapkérdése? A szépség, a boldogság, az élet értelmének a keresése. Ezt pedig olyan fantasztikus humorral és bölcsességgel teszi, hogy csak gyönyörködhetünk a nyelv szépségében, az események alakulásában.


2018. február 24., szombat

Némaság

Endó Súszaku regénye 7 pontos számomra. 
A 17. században játszódó könyv igaz történeten alapul, olyan eseményekről, amiről nem nagyon hallunk itt Nyugaton. A keresztyénüldözés sajnos ma is nagyon aktuális téma. Megrendítő volt olvasni, hogy miket képes az ember kitalálni csak azért, hogy fájdalmat okozzon embertársának. A kínzás témaköre mindig is fájdalmas. Persze a másik oldalról is szemlélhetjük: mennyire hagyjuk kitenni magunkat idegen hatásoknak? A saját identitásunk megőrzése csak a teljes elzárkózással megy, mint a sógunátus idején Japánban? Ez is nagyon aktuális téma.

2018. január 5., péntek

Jacob szobája

 Virginia Woolf ezen regénye a felejthető kategória szerintem, ezért csak 6 pontos. Eleve Virginia Woolf felül van reprezentálva szerintem a listán a maga 7 könyvével. Annyira azért nem jó író, amennyire sztárolják. Ezenkívül nagy színvonalbeli különbségek vannak a művei között, ez sajnos a kevésbé sikerült kötet. 

Maga a főszereplő sem egy kiemelkedő egyéniség. Az érdekes csupán az, hogy mindig valamilyen külső szemlélőn keresztül látjuk az életét: a saját gondolatait, érzéseit nem ismerjük. Ezáltal a kérdés egyértelmű: mennyire ismerjük a másik embert? Azt, aki nap mint nap a közelünkben él. Egyedüli mondanivalója ez a regénynek, ezt pedig elég szájbarágósan adja elénk az írónő. 

Maga Jacob élete sem nevezhető eseménydúsnak: két fiútestvérével és korán megözvegyült édesanyjukkal egy tengerparti kisvárosban nevelkedik fel. (Woolf úgy látom mániákusan vonzódott a világítótornyokhoz, ebben a művében is megjelenik, mint az idilli gyermekkor egyik jelképe.) Egyetemre kerül, ahol belemerül a klasszikus irodalomba. Társasági élete során megismerkedik egy csomó nővel, akik persze mind rajonganak érte. Neki azonban egy férjes asszony tetszik meg. 
Olümposz - hegység 
Legboldogabb életében az utazásai közben, főleg Görögországban. Ebből is kiemelkedik az a pillanat, amikor az Olümposz hegységre mászik fel.
Végül hirtelen vége szakad az emlékezésnek, mert Jacob elesik az I. világháborúban. 
Másik kérdés, amit felvet a könyv: Hogyan éljük életünket? Ez egy eltékozolt élet volt, vagy nem? Teljesen megélte-e? Érdemes róla megemlékezni, vagy csak azért marad meg a többiek emlékeiben, mert a világháborúban a hazájáért halt meg?

Lopakodó árnyak







Martin H. Greenberg és Charles G. Waugh szerkesztette ezt a kísértethistóriákat tartalmazó antológiát. Nálam 7 pontot érnek. Persze nem könnyű egy novellagyűjteményt pontozni, hiszen a történetek különböző minőségűek. Mégis, szerettem őket olvasni, mert a fő céljukat, a feszültségkeltést, mindegyik elérte más-más eszközzel. Ez viszonylag egy szűk mozgásterületű  műfaj, mégis teljesen különböző történeteket olvashattam. Van, ami a krimihez közelít, míg más a sci-fihez. Szerintem nyerő ötlet, hogy egy ilyen kötet is helyet kapott az 1001-es listán. 
Jó archoz kötni így utólag a történeteket, ezért mindegyikhez írok pár szót és idemásolom az írók arcképét hozzájuk.

Charlotte Perkins Gilman: A sárga tapéta


Egy nő szemszögéből látjuk az eseményeket. Egészen a végéig nem tudjuk eldönteni, hogy őrült az illető, képzelődik, vagy csak fél. Ki szemlél kit? A rabságban lévő és a kívülálló szemszöge. A család mennyire felelős az állapotunkért? Miben és hogyan tudnak rajtunk segíteni?

H.P. Lovercraft: Patkányok a falban


Lovercraft-tól már olvastam egy kisregényt, így kíváncsian vártam ezt a novellát. Hozta a színvonalat, és nemcsak a jelent, hanem a múltat is megkérdőjelezte, sőt a saját mentális egészségünket is. Nem a patkányok jelentették a legnagyobb bajt abban a bizonyos falban.

Elizabeh Bowen: Macskaugrás

Na, ez az a történet, ami egy jó krimialapnak is kitűnő lenne. Egy társaság, egy félelmetes ház. Emberek összezárva, egymást és a maguk félelmeit is el kell viselniük. Ki milyennek mutatja magát, mit tart a másikról?
Egyik kiemelkedő történet. De hogy miért ez a címe? Az rejtély maradt előttem. 

David H. Keller: A pincerém

Mindig elgondolkozom azon, hogy az emberek miért viselkednek teljesen ésszerűtlenül a filmekben és a könyvekben, főleg a horror, krimi műfajában? Itt is erről van szó. Egyke gyerekkel hogy lehet így bánni? Megéri csak azért, hogy a saját nevelési elveinket bebizonyítsuk. Itt inkább a felháborodás került előtérbe nálam a feszültséggel szemben.

Robert Block: Lizzie Borden fejszét fogott

Az író itt a deja vu érzést használja ki, illetve azt az emberi tulajdonságot, hogy mások megítélésében mindig okosabbnak érezzük magunkat, illetve mennyire nem vagyunk tisztában a magunk korlátaival. Itt felmerül a skizofrénia lehetősége is, hiszen szereplőink nem emlékeznek egyes tetteikre.

Cornell Wollrich: Montezuma holdja

A másik dobogós helyezett nálam ez a történet. Annyira különleges a hangulata. Kicsit ki is lóg a sorból, mert természetfeletti nélkül is magyarázhatóak lennének az események. Az azték szívtelenség, ridegség és erőszakra való hajlam mégsem győzedelmeskedik az igazság és a szeretet felett. Ugyanakkor a kisebbségi lét is megjelenik itt, illetve a bátorság kérdése. Nagyon jó kis történet sok mondanivalóval.

Margaret St. Clair: A Bel Aire-i ház


 Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen kötetben humort is találok, pedig így történt. Ez a mese átíratnak vagy után-gondolásnak is nevezhető novella nem félelmetes, inkább tragikomikus. Mindenesetre kellemes felfrissülés volt a sok komoly mű között félúton. 

Robert Aickman: Az osztálytárs

Mindig érdekes, amikor egy férfi női narrátort választ elbeszélése szócsövének. Itt ráadásul mind a két főszereplő nő, érthető okokból. Kicsit zavaros nekem a vége. Mindenesetre nyitott marad, az biztos. A remeteség és a barátság határai. Meddig és mennyire szólhatunk bele egy másik ember életébe?

William Wood: Kóbor lélek

Na, őróla nem találtam képet a neten. Ez is egy tipikus kísértettörténet érdekes befejezéssel. A szomszédok élete is már intő jel lehetne. Mennyire makacsoljuk meg magunkat? Mi egy jó kapcsolat alapja, mennyire könnyen tönkretehető a bizalom?!

Stephen King: A Mumus

Jellemző történet. A befejezés szokás szerint szenzációs. Itt is az a kérdés merült fel bennem, hogy egyesek mi mindent elkövetnek a helyes nevelési elvek nevében. De lehet, hogy ilyen külső körülmények között ez túl nagy elvárás lenne? 

William F. Nolan: Ismeretlen győztes

Mennyire befolyásol bennünket a gyerekkori énünk? Na jó, itt kicsit sarkítva jelenik ez meg, de akkor is elgondolkodtató. Külső elbeszélővel van dolgunk. Azért kicsit nagyon hihetetlen volt számomra, hogy egy gonosz kisfiúból hogyan lesz ilyen kedves férfi! Na de nem ez az egyetlen hihetetlen ezekben a történetekben.

Jack l. Chalker: Nincs rejtekhely


 Elérkeztünk a sci-fis novellához. Nagyon jó ötlet volt ez a kettős szemléletű történetvezetés. Először az emberek szemszögéből látjuk a mészárlást, majd a földönkívüli szempontjából. Végül összeérnek a szálak. Ez a harmadik dobogós helyezett nálam. A helyszín pedig a Mississippi partján lévő kisváros, és az ott lévő "nem pletykák". Azért ebben a történetben is volt egy jó adag irónia.

Edward Bryant: A fogak nyoma


Számomra ez a novella a hatalomról szólt, és arról, hogy egyesek hogyan élnek vissza vele. Érdekes volt az, hogy az egyik narrátor személye bizonytalanságban marad, csak sejtéseink lehetnek, hogy ki beszél. 
Itt is előjön az, hogyha változást akarunk, akkor először magunkban kell az elkezdeni. Viszont ez emberfeletti munkát és önfegyelmet, akaratot igényel. 

Michael Reaver: A Greymere - ház bontása


Ezt a férfit sem találtam. A novella viszont egyáltalán nem rossz. Sőt, nagyon jól leírja a feszültség fokozódását és a csúcspontot, ami nem kevés áldozattal jár. Maga a bontómunkások élete is ismeretlen volt eddig előttem, így ezen tudásom is nőtt.

Charles L. Grant: Gyermekkacaj, oly édes


Egy pedagógus vívódásai. Meddig megyünk el a családunkért? Hogyan tudunk bánni a gyerekekkel. Mitől lesznek félelmetesek számunkra?
Itt is meglepődtem a végén.











2017. december 20., szerda

Én vétkem






 Jaume Cabré könyve nincs fenn a listán, pedig nagyon ott lenne a helye! Életem egyik meghatározó olvasmányélménye 9 pontot érdemel. Nagyon sokrétű a könyv, így nehéz róla értelmes, összefüggő, semmit ki nem hagyó értékelést írni, de megpróbálom!

2017. december 17., vasárnap

A dombok halvány képe







 Kazuo Ishiguro ezen első regénye nálam 8 pontot ér. Már olvastam a friss irodalmi Nobel-díjastól a Ne engedj el... és A főkomornyik szabadságát. Mindig hiányérzet maradt a könyvei olvasatán bennem. Nagyon jó témafelvetései vannak, de valahogy nem vesézte ki teljesen a témát. Ez a könyv helyrebillentette a hitemet a japán szerzőben. 

Nagy meglepetéssel olvastam az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz c. könyvben, hogy Ishiguro Nagaszakiban született, és 5 éves korában került Angliában. Szóval ha kicsit rejtve bár, de önéletrajzi elemek is vannak a regényben. 

Az emlékek

A könyv két idősíkban játszódik: Nagaszakiban, a katasztrófa utáni években, és Angliában napjainkban. A múlt az emlékekben jelenik meg, és erre utal a cím is: Mire emlékszünk a múltból és mi halványul el? Az egyik legboldogabb emlék ezekhez a kikötői dombokhoz fűződik. Magáról az atombomba támadásról nincs szó a műben, viszont a romba dőlt város újjáépítéséről, a hangulatról annál inkább. Még a megszállás idején járunk, és nagyon érdekes, hogy milyen a japánok és az amerikaiak viszonya. Valakik úgy reagáltak, hogy az amerikai álomba menekültek, a barátnő egy amerikai fiúval készült elmenekülni. Az oktatásba is a japán hagyományok megtartása csapott össze az amerikai modellel: mindent vessünk el, ami eddig volt, honosítsuk meg a hódító kultúráját. 
Nagaszaki a kikötői dombokkal 





A stílus

A legjobban a stílus rabolta el a szívemet. Annyira egyszerűnek tűnik, semmi cifraság, mégis ezáltal lesz nagyon hatásos. A mondanivaló pedig teljesen kidomborodik belőle. A fordítás teljesen visszaadja ezt a hangulatot.

Téma

A két központi téma a történelmi háttér ellenére az anyaság és a barátság. Kezdjük az elsővel:
A múltban a narrátor éppen első gyermekét várta, aki a másik idősíkon öngyilkos lett, és azt (is) próbálják feldolgozni a második lányával, aki az anyjánál tölt 5 napot. A barátnője pedig egyedül él kiskamasz lányával, akivel nem igazán tud bánni, sőt nem is értik meg egymást. Mivel azonban az anya van hatalmi pozícióban, azért az ő akarata érvényesül. Nagyon furcsa az ő személyiségük, kicsit (vagy nagyon) taszító. A narrátor sem érti őket. Az évek során azonban szerintem kezdi sejteni azt, hogy mennyire nehéz ez a szerep, és mennyire idegen lehet valakinek a saját gyermeke. 
A családi viszonyok is érdekesek: A narrátor első férjét például kevésbé szerette, kevésbé voltak egy hullámhosszon, mint az apósával.Persze tudni kell, hogy ez nem egy szájbarágós könyv, sok minden csak sejtetve van, mégis az ő kapcsolatuk gyönyörű. Megvan köztük a harmónia, a humor és a megértés is. 

Ecuko kétszer ment férjhez. Az első férjéről tudunk meg többet, aki japán. Hogy miért hagyta el őt, az nem derül ki. A másodikról, az angolról csak az derült ki, hogy újságíró, mindenben az első férjet hibáztatja és nem jön ki a mostohalányával. Érdekes ez a két kultúrában élés, az alkalmazkodás. Különben a narrátor egy nagyon szerethető személyiség, mert mindenhez alkalmazkodik, de nem nyögvenyelősen, hanem könnyedén, elnéző szeretettel a környezete felé. 

A másik központi motívum a barátság. Ezzel a könyvvel párhuzamosan olvasom Cabré: Az én vétkem c. remekművét, ahol szintén ez az egyik fő motívum. Ott is felmerült bennem, ami itt is, hogy milyen is a jó barát? Aki mindent kíméletlenül kimond, a bírálatot is? Aki tapintatos? Aki hagyja, hogy a másik járja a saját útját, még ha az illető a vesztébe rohan is? Aki mindig mellénk áll, akármilyen passzban vagyunk is? 

 Összességében különleges és maradandó olvasmányélménnyel lettem gazdagabb. Jó, hogy adtam még egy esélyt az írónak.